blog, mellesleg

A varázslatos játszóház

Instagram mesék #2

– Ma ellátogatunk egy játszóházba, ahol még sosem jártunk! – közölte Anya a két tévé előtt punnyadó gyerekkel egy nyári reggelen. – Sőt, Barna is jön velünk! – tette hozzá, ami fokozta a beígért kaland iránti várakozást, mert az unokatestvérek igencsak szerették egymást. A három gyerkőc az autó hátsóülésére applikált ülésekbe szorította magát – a fehér szedánt nem nagy családokra tervezték, a három gyerekülés igazi Lego-virtuozitást igényel meg attól, aki ilyen városi kalandra adja a fejét. A nap sugarai éppen azon izmoztak, hogy bemutassák, milyen erő lakozik bennük: az augusztus eleji UV sugárzás a tetőfokára hágott, ahogy a kocsival a kora délutáni forgalomban, a fővárosi verőérben pumpálódtak egyre közelebb az áhított cél felé. A parasztlégkondival hűtött beltér valójában azon pszichológiai hadviselés szerves részét képezte, mellyel az ember igyekszik elhitetni magával – és utasaival -, hogy a letekert ablakokon beáramló levegő mozgása egyenes arányban áll a légtér hűtésének hatásfokával – ami persze kimeríti az önámítás kategóriáját, főleg ha hozzátesszük, hogy mindezt izzadsággal permetezett, redőzött homlokkal, és a kánikulától véreres szemmel morogja maga elé a sofőr. Ilyenkor egy bevásárlóközpont mélygarázsa nagyjából egyenértékű felüdüléssel szolgál egy jégbarlang nyújtotta szolgáltatással – hiába, a civilizáció értőn reprodukálja a természet csodáit. A mélygarázs talaján a legkisebb gyorsításra is surrogó kerékhang, a legfigyelmesebben, legóvatosabban bevett kanyarra is csikorgó gumik válaszoltak, de a labirintusra hajazó parkolóban végül sikeresen megtalálta a helyét a kis csapat. Már csak egy kis liftezés, és meg is érkeztek a legfelső szinten elhelyezkedő célállomáshoz.

Az óriási, félkör alakú tér baloldali cikkelyébe volt alagútszerűen bevájva a játszóház színes, fényes, villogó bejárata. A pultnál egy furcsa, bohócszerű alak ült, aki unottan csócsált valami szívószálra emlékeztető piros műanyag darabkát, és a számítógép monitorjára meredt. A beléptető kapun vidám figura invitálta a gyerekeket, oldalt pedig üvegvitrinben sorakoztak az olcsó vásárfiákra emlékeztető műanyag babák. A belépő borsos árát a korlátlan tartózkodási idő (akart valaki valaha örökké egy játszóházban dekkolni?), valamint az igényes és tiszta környezet, amibe még a meglepően higiénikus és nem csupán gyerekekre szabott mellékhelyiség, valamint a tengernyi játék használata kompenzál. Máté, a legnagyobb gyerek, már befelé tekintgetett, és az első játékszigetként eléjük táruló játékgépek kavalkádját figyelte és kommentálta.
– Azta, még pisztolyos is van! Meg Xbox!
– Látom, tetszenek a gépek… – súgta-búgta a bohócnak öltözött, életunt pénztáros, miközben vékony ajkai mosolyra húzódtak. – Na, nesze, itt van egy zseton, ezzel bármelyik gépen tudsz egy ingyen menetet játszani! De vigyázz, jól költsd el, némelyikük igen komisz tud lenni! – sziszegte furcsa, rendezetlen kerítés benyomását keltő, sárga foltos fogsora között. Azzal Máté kezébe nyomta a könnyű kis érmét, és visszatért a monitor bámulásához.

A történet folyatatása az Instagram mesék oldalán »
Standard