blog, köz, politika

A választás nyertese a web

Nem szeretnék semmiféle párhuzamot vonni korábbi, más térségben, más kontextusban történt választásokkal, de tény, hogy tegnap Magyarországon a közösségi web, a blogoszféra illetve az online média ellopta a választási dicsőséget, és az a furcsa, már-már paradox helyzet állt elő, hogy a politikai katarzis átadta helyét egy meglepően ötletes, kreatív, és – valljuk be – élvezetes közösségi párbeszédnek, amely a politikai intézményeket tárgyalta ki valós időben, egyfajta metakommunikációs hack formájában. Ha valaki győzte frissíteni a Twitter-csatornákat, jól láthatta, hogy percenként 60-90 csirippel jelent meg valami a választási helyzettel kapcsolatban, melyek tartalma hol a kiszivárgott százalékokat közölte, hol valami tréfás megjegyzést hangoztatott, hol pedig tudósított a sorbanállásról vagy valamelyik pártrendezvényről. Mindeközben néhány blog, melyek már előzetesen is be voltak harangozva a mainstream médiában, elérhetetlenné vált, hiszen a hivatalos kampánycsend lejártával azonnal publikálni kezdte a feldolgozottságnak megfelelő eredményeket. A Mandíner például egész gyorsan megadta magát a terhelés alatt, de a szerkesztők pillanatok alatt átirányították az érdeklődőket a Tumblr-en létrehozott mikroblogra, amely már kitűnően állta a kattintáscunamit, így folyamatosan ontotta is az információt. Mindeközben a televíziós adások kényelmetlen helyzetükben további kattintásokat generáltak, és talán soha nem volt még ekkora hatása annak, hogy egy műsorvezető a webes felületek felé terelte a nézőket: bénultságukban a stúdiókban helyetfoglalók is csak monitorjaikat bámulták (ahol volt persze), de a furcsa helyzetben nem mondhattak semmit. (A TV2-ben Szabados Krisztián élő adásban elkottyantotta, hogy bizony vannak ám adatok, csak a megfelelő helyen kell nézni, mire a gyorsan elrendelt szünetben politológus partnerei is odasereglettek csodát látni.)

A bevállalósabb online média persze hamar magára talált, és egyszerűen ignorálta, hogy a 19.00-kor lejáró kampánycsendet (amelyet meglepően becsületesen betartott mindenki, a blogoktól kezdve a közösségi portálokig mindenki) az OVB negyed nyolc körül meghosszabbította. Látva a helyzet abszurditását, inkább a látogatottságra szavaztak – és nyertek. A Facebook-on azonnal csoportok alakultak, például a “Mi lesz előbb, 4-es metró vagy választási eredmény?” illetve a “Előbb lesz ennek a csportnak 10.000 tagja, mint választási eredmény! :D” (utóbbinak a reggeli adatok szerint majd’ 20000 tagja van már), amelyek a helyzet abszurd mivoltára építve kovácsolták össze a közösségi oldal politikusabb és kevésbé politikusabb tagjait (na, most egyesült az ország, köszönjük meg a webnek!). A Twitter tulajdonképpen minden felületen vitte a prímet: a tematikus csatorna (#valasztas2010 illetve #voks2010) a vezető felületeken valós időben volt jelen, de magán a Twitter-felületen is pörgött a téma – ha már máshol nem lehetett eredményekhez jutni, hát a sok helyzetben már bizonyított megoldással ismét sikerült tájékozódni.

Az online közösségi felületek, blogoktól a mikroblogokig, portáloktól a Twitterig egyértelműen megnyerték a 2010-es választást, és a politikai intézményrendszer – persze nem szándékosan – többet tett néhány óra leforgása alatt a digitális felzárkózásért, a digitális szakadék szűkítéséért, mint az elmúlt tíz évben bármikor. Egy pár órára a web a legdemokratikusabb, legpozitívabb arcát mutatta meg, és öröm volt látni, hogy a felhasználók bizony tudtak élni azokkal az eszközökkel, amelyek sokáig csak a geek-státusz jellegzetes állomásainak számítottak. Valószínűleg ezzel még nem ért véget a webes választási hullám (csak mellesleg jegyzem meg, hogy merje ezt követően bármelyik párt ignorálni vagy amatőr módon használni az online közösségi lehetőségeket!), amely máris behelyezte a sokat látott Hitler-mémbe a tegnapi este egyik kulcsjelenetét:

Standard