digitális, hír, pszichoanalízis

A tér és a szubjektum

Mivel mostanában éppen a szubjektum és a tér kapcsolata foglalkoztat az újmédia és a kiterjesztett valóság ürügyén, sorozatosan jönnek azok a megerősítések, amiket korábban többnyire csípőből röhögött ki a tudós közönség egy bizonyos Jacques Lacan mindenféle fejtegetéseivel kapcsolatban. Például azt találta mondani a jó francia pszichoanalitikus, hogy a szubjektum nem a térbe születik, hanem el kell telnie egy kis időnek, mire megképzi saját térélményét, felépíti a térképet maga körül, ami aztán viszont pozicionálja őt is, és valójában a térbeli navigáció éppen olyan szubjektum felépítő aktus, mint az elhíresült tükör stádiumi szcéna (ami persze megint térbeli is a pszichés és vizuális mellett). Hogy Lacan mennyire beletalált anno a térképzősdibe, az az Indexen ma megjelent hír kapcsán válik aktuálisan érdekessé:

Nem adott az agyban a térlátás képessége, az a születés után fejlődik ki, amikor az újszülöttek folyamatosan megtanulják érzékelni környezetük mélységeit – a tényt egy magyar kutató tárta a világ elé.

A koraszülöttek bizonyos idő után ugyanúgy képesek két szemmel látni, mint a normál időpontban született csecsemők. A képesség kifejlődéséhez az agynak vizuális ingerekre van szüksége – írja Kovács Ilona, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatója a munkatársaival közösen jegyzett cikkben, ami a Proceedings című amerikai szaklapban jelent meg. (Index.hu)

Többek között az ilyen megerősítések miatt is gondolom továbbra is azt, hogy a pszichoanalízis mondanivalója korántsem lejárt lemez, még a fejlődő tudomány és a digitális korszak idején sem.

Standard