blog

A labirintusban való bolyongásról

A faun labirintusa Arra már réges-rég rájöttem, hogy nem biztos, hogy DVD-n a legjobb megtekinteni a filmeket, mert általában véve a mozi lényege, mitöbb, esszenciája veszik el benne, de filmelméleti gyorstalpalással is rá lehet jönni, hogy az a fránya esszencia bizony megfoghatatlan entitás, amit jobb, ha nem is bolygatunk, legalábbis elméleti töltetként nem. Lehet, hogy Guillermo del Toro A faun labirintusa című opusza éppen ebből az esszenciából nyeri erejét, mindenesetre a fantasztikusan aprólékos vizuális Zeitgeist és a fantasy mixtúrája számomra nem tudta teljes mértékben kipótolni a történet viszonylagos átlagosságát. Olyan filmről van szó tehát, amely majdhogynem minden aspektusában tökéletes, de valamiért nem tudja összesíteni mindezen tökéletességét. Pedig hihetetlen szimpatikus az egész.

A történet alapötlete klasszikusan mesés, de nem igazán a gyerekeknek szánható mesés kategóriájából (bár ez valószínűleg csupán kulturális háttér és beállítottság kérdése – ki tudja, a jó mexikói mit hoz otthonról). Tanmese, fájdalmasan gyönyörű, minden rezdülése üzen valamit, ha akarom, ha nem, delejező erejű képi kompozíciókkal és színkódokkal ellátva, rémisztően pontos színészi játékkal (kiemelten említésre méltó Sergi López, akinek figurája a legpopcornosabb plázapatkányban is megfagyasztja a vért). Néhány apróság azért nem hagy nyugodni: például hogy hagyhatja egy minden opciót hidegen mérlegelő parancsnok, hogy a szomszédságában lévő, búvóhelynek tökéletesen alkalmas labirintus őrizet nélkül álldogáljon; valamint amikor ő maga belép, és összezárul előtte az az út, amelyen Ofélia (jaj, most tényleg muszáj volt ezt a nevet?!) menekíti kistestvérét, kisvártatva mégis megleli a bejáratot: de hogy, amikor az bezárul?, kérdem én visszafogottan. Netán lenne egy olyan mellékszál, ami elkerülte volna a figyelmemet? Hogy tudniillik a kegyetlenségéről hírhedt kapitány tulajdonképpen a labirintus védelmezője? Vagy – hogy maradjunk a tisztán elénk tárt bináris oppozícióknál – a faun és a labirintus nagy ellenlábasa, hogy ne mondjam, antagonistája? Valami ilyesféle csavar hiányzott egyébként, így jobban belegondolva: valami, ami nem engedné a film történetét olyan tisztán ellentétpárra épülve magyarázni, ami elmosná egy kicsit a jó és a rossz határát, vagy legalábbis elgondolkodtatóan relativizálná, mint Ofélia halála/átlényegülése teszi a végén.

Mindettől függetlenül fontos film A faun labirintusa, hihetetlenül audiovizuális, vagyis a párbeszédek háttérbe szorulnak, és valójában lehet, hogy a tradícionális meseszövés sem olyan lényeges, mint a képi és hangi világ delejes egybefonódása, a fantázia gyermekien borzasztó-borzongató képei-hangjai. Muszáj megnézni, lényeg a lényeg.

Standard