blog

A hallgatók véleménye a felsőoktatásról

Sajnos ritka, amikor az egyetemi hallgatók olyan üzenetekkel sokkolják a közvéleményt, amelyek nem csupán arról szólnak, hogy az éppen regnáló kormány aktuális tandíjtervezete ellen kell tiltakozni (itt is érdemes lenne egyébként belekukkantani, mi ellen is kellene pontosan tiltakozni, és hogyan, ami talán célt is érne egyébként…), hanem olyan alapvető oktatáspolitikai és tágabb körben véve társadalmi kérdéseket feszegetnek, amiken ideje lenne már végre nagyon komolyan elgondolkodni, és utána nagyon okosan cselekedni. Réka kapott egy linket az egyik hallgatótól az alant megtekinthető rövid filmhez, amit a kansasi egyetem hallgatói készítettek – nem kell rögtön legyinteni, hogy “hja, ez megint Amerika!”, ugyanis a felvázolt problematika felénk éppen annyira érvényes. Bár erről nyilván a hallgatók tudnának érdemben nyilatkozni.

Standard