digitális

A digitális írásbeliség harmadik útja

Gyors és rövid, ennek megfelelően a teljesség igényével nem kacérkodó reflexió Ropolyi László “Digitális írásbeliség” c. írására

Ropolyi László a Korunk hasábjain értekezik arról, miként is érdemes a digitális írásbeliséghez közelíteni. Érvelése szerint ha kitágítjuk a digitalizáció fogalmát, tulajdonképpen kétféle irányt lehet elkülöníteni: az egyik a “nem bináris, nem elektronikusan működtetett írásbeliség”, a másik pedig a “bináris, elektronikusan működtetett írásbeliség” (Ropolyi 12): előbbi vonatkozásában beszél arról, ahogyan az első alfabetikus rendszerek, tulajdonképpen digiteket képezve vázoltak egy keretet, aminek használatával (értsd: kombinációs lehetőségeivel) lejegyezhetővé váltak a kommunikáció hangzó formái; míg utóbbi egy későbbi út, ahol a digit a bináris kód, a kettes számrendszeren alapuló konverzión keresztül variálja át a kommunikációs szituációk lehetőségeit. A kettő persze csak rendszerében és módszertanilag különül el – bár arról keveset beszél a szerző, hogy adott esetben átfedések, egymást keresztező alakzatok is fellelhetőek.

Bár Ropolyi elemzésével nagyrészt egyet lehet érteni, kiválóan világítja meg a történeti-metodológiai különbségeket, amelyek mentén a kommunikációs lehetőségek és a média fejlődésével a fenti két út markánsan elkülönül, az olvasó a bináris elgondolásban egyfajta furcsa elfojtást érzékelhet, ami talán éppen a két irány közti átjárást, vagy átmenetet biztosítja. A digitális számítógép fejlődésének, pontosabban a bináris, elektronikusan működtetett írásbeliség alapvetését ugyanis Ropolyi Neumann nevéhez köti, aki köztudottan meghatározó egyénisége volt a számítástechnika praktikus működtetésének: mind a mai napig az ő elgondolása az, ami számítógépeink architektúráját, működési logikáját adja, amennyiben az input-output, a számoló-, vezérlő- és memóriaegységek összekapcsolását és munkamegosztása felől közelítjük a kérdést (9). A bináris alapú kódolás standardizálását is Neumannhoz szokás kötni ebben a narratívában, így Ropolyi argumentuma a látens/elmélet és a manifeszt/gyakorlat oldaláról is megállni látszik – ehhez mérten taglalja a nem bináris, nem elektronikusan működtetett írásbeliség hagyományosnak mondott formáit.

Azonban ha a digitális számítógépek előfutáraira gondolunk, egy harmadik történet is felvonultatható, amit megelőlegezve talán a “bináris, nem elektronikusan működtetett írásbeliség”, mintegy köztes, hibrid, vagy még inkább átmeneti formájaként definiálhatunk. Ide tartozik az a leibnitzi vonal, amit az olvasó kissé hiányolhat a polarizált, bináris elbeszélésből: Jacquard szövőszéke, Babbage analitikus masinája, majd Hollerith lyukkártyás számítógépe, aminek nyomán Bush memexe, majd Zuse, az IBM és mások már valóban elektronikus gépei, netán Busca hipertextuális, ám lyukkártya alapú korpusza ugyanis valójában egyik Ropolyi által meghatározott írásbeliséghez sem csapható oda jó szívvel, ám kétségkívül fontos mérföldkövei a digitális számítógép történetének. Talán nem klasszikus értelemben vett kommunikáció- vagy médiatudományi alapvetések, de a teljes kép bemutatásához nélkülözhetetlennek bizonyulnak, amennyiben komolyan vesszük a digitalizáció információtechnológiai oldalát is beemelni a humán- és társadalomtudományi diskurzusba (ha már maga Ropolyi is utal többek között az irodalomra).

Ez a kimaradt szál persze nem mond ellent Ropolyi László argumentumának, nem cáfolja az általa leírtakat, sokkal inkább segíthet megérteni a megjelölt két kategória közti váltást, vagy még inkább, lassú, folyamatos, átfedésekkel tarkított átmenetet. A digitális írásbeliség infokommunikációs fejlődési háttere ugyanis nem önmagáért valóan fejlődött már a 18. századtól, hanem a társadalmi igények és változások mentén alakult folyamatosan (gondoljunk csak akár Hollerith pragmatikus megközelítésére, akár Bush kifejezetten antropomorf és a korszak technológiájából merítő elgondolására, ami majd a Nelson-féle hipertextuális logikát is alapjaiban határozza meg), ha úgy tetszik, a különböző korok-korszakok kommunikációs kereteinek megfelelően, vagy még inkább, azokból kiindulva, azokat újragondolva – mintegy digitalizálva.

Ropolyi László: “Digitális írásbeliségek”, in Korunk 10., III. folyam, 2014. október, 8-14.

Standard