blog

A COinS formátum implementálása

Nemrég az AMERICANA kapcsán jeleztem, hogy a folyóirat bibliográfiai adatainak mentésének és felhasználásának megkönnyítésére a COinS formátum implementálása mellett döntöttünk, ami az olyan referencia szolgáltatások, mint pl. a Zotero esetében nagyban elősegíti az adatok egyszerű kezelését, mozgatását. Gondoltam egyet, és elhatároztam, hogy a DragonWeb bejegyzéseit is ellátom ezzel a specifikációval, ami inkább kísérleti jellegű mintsem komolyan vehető projekt. Mivel a Zotero támogat egy sor hivatkozási típust (könyv, folyóirat, újságcikk, szabadalom, podcast, stb. – ami csak elképzelhető a mai online életben), és közte ott van a blogbejegyzés is, lássuk, mit lehet kihozni az elképzelésből. Mint az AMERICANA esetén, most is a COinS Generator szolgáltatását használtam – és itt jön a bökkenő.

A generátor ugyanis nem támogatja azt a rengeteg típust, amit a Zotero igen – és mit ád az ég: a blogbejegyzést pláne nem… Bár semmi reményt nem fűztem ahhoz, hogy az elmúlt hónapban megjelent egy OpenURL formátumot támogató plugin, azért rákerestem: az eredmény persze borítékolva volt. A Textpattern használata azonban már megtanított arra, hogy ha nincs plugin, attól még bármit meg lehet valósítani egy kis gondolkodással és kódolgatással – így nekiláttam a hackelgetésnek. Nem kell persze óriási dolgokra gondolni, mert mindig a legegyszerűbb, legkisebb ellenállással kecsegtető utat választottam – nem vagyok a magam ellensége…

Közben azért felvettem a kapcsolatot a generátor program üzemeltetőivel is, akik mindjárt egy tesztelési stádiumban lévő, a Zotero-hoz némileg hasonló kiterjesztésen dolgoznak, és mellesleg egy egész sor szolgáltatást építenek könyvtárak számára. Levelezni kezdtünk, amelynek során leírtam a kódokat, amiket használtam/hackeltem, majd tesztelgettem, és ők a kísérleti rendszereken futtatták át, hátha együtt okosabbak leszünk. Lettünk.

A meglepetés azonban akkor jött, amikor kiderült, hogy az általam kiókumlált kódsor kifogott az OpenURL Referrer névre hallgató kiterjesztésükön: egy DC konverziós problémára mutatott ugyanis rá, ami eddig elkerülte a fejlesztők figyelmét. A kód alapján ezt hamarosan korrigálják, mert más eszközökkel tökéletesen működik a COinS-megoldásom bejegyzések esetén – íme, meg is osztom a világgal, használja mindenki egészséggel:

<span class="Z3988" title="ctx_ver=Z39.88-2004&amp;rft_val_fmt=info%3Aofi%2Ffmt%3Akev%3Amtx%3Adc&amp;rfr_id=info%3Asid%2Focoins.info%3Agenerator&amp;rft.type=blogPost&amp;rft.title=BEJEGYZÉSCÍME&amp;rft.source=BLOGNEVE&amp;rft.date=BEJEGYZÉSIDŐPONT&amp;rft.aulast=CSALÁDNÉV&amp;rft.aufirst=KERESZTNÉV&amp;rft.au=SZERZŐNEVE&amp;rft_id=PERMALINK&amp;rft.language=Magyar"></span>

Értelemszerűen be kell helyettesíteni a nagybetűkkel szedett részeket a releváns információkkal, és már készen is vagyunk. Illetve lennénk. Mert egy blog dinamikus oldalakkal van megáldva, így a COinS információknak is ennek megfelelően kell frissülni minden egyes bejegyzés esetén. Textpattern-re készítettem egy megoldást, ami nálam a “default” formulában csücsül:

<span
   class="Z3988" 
   title="ctx_ver=Z39.88-2004&amp;rft_val_fmt=info%3Aofi%2Ffmt%3Akev%3Amtx%3Adc&amp;rfr_id=info%3Asid%2Focoins.info%3Agenerator&amp;rft.type=blogPost&amp;rft.title=<txp:title />&amp;rft.source=BLOGNEVE&amp;rft.date=<txp:posted format="%Y-%m-%d" />&amp;rft.aulast=CSALÁDNÉV&amp;rft.aufirst=KERESZTNÉV&amp;rft.au=SZERZŐNEVE&amp;rft_id=<txp:permlink />&amp;rft.language=Magyar">
</span>

Így a Textpattern saját template tag-jei szépen elvégzik a munkát helyettünk – csak az állandó, konstans információkat kell begépelnünk egyszer, és az információ mindig szépen, pontos formátumban jelenik meg a span elemben. Nyilván más tartalomkezelővel is el lehet játszani ezt, a megfelelő sablon specifikumok használatával. A szemantikus web futárjaiként ünnepelt mikroformátumok és egyéb web standardok mellett immáron ezzel is bővült a repertoár – bíztatok mindenkit az efféle úri passziók kultiválására!

Standard