blog

7vége

Sikeresen végigdübörgött a HUSSE 8 konferencia, aminek úgy tűnik, egészen újszerű utóélete is lesz: eleddig a szervezők évekig szerkesztgették a “proceedings”-et (a konferencia előadásaiból szerkesztett kiadványt), majd szépen kinyomtatták, és meg lehetett venni. Most azonban, mint az számomra is meglepetésként kiderült, elektronikus változat készül majd, ami webes felületen lesz olvasható és persze onnan letölthető. Ha így haladunk, a végén még komolyan beindul a konferencia-blogtól kezdve minden :). Most pedig egy kis pihi, ráhangolódás a következő projektekre, köztük a félév kezdetére és egyéb nyalánkságokra.

Néma Bob (alias Kevin Smith) filmje most debütált Amerikában: a kritikusok fanyalognak kissé a Catch and Release cmű filmmel kapcsolatban, amelyben a jó Bob csupán szerepel, ő azonban rögtön az Oscarra hajt… Persze amúgy Bobosan :). Jennifer Garner játsza a film főszerepét, amiben a főhősnő megpróbálja újjáépíteni életét vőlegénye halálát követően, amikoris persze sok eladdig titkos múltbéli dolog is felszínre kerül.

És hogy mit ki nem találnak: mivel csökken az olvasók száma, és így egy elsőkönyves írónak meglehetősen nehéz dolga van, a Touchstone Fireside könyvkiadó egy Megasztár-jellegű online show megalkotásán töri a fejét, hogy a sok kéziratból olyanokat válogassanak ki, amelyek méltán számíthatnak az olvasók érdeklődésére – írja a Metazin. Hát, ha lesz belőle valami, majd meglátjuk. Most pedig: 7vége!!!

Standard

7vége” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nóra szerint:

    Akkor szépen sorban:
    A HUSSE 8 jobban sikerült, mint azt reméltük – a kezdeti bizonytalan lépések után messze magasan szárnyalt az egész. Álló fogadás, halászlé, vörösbor az egyik oldalon, listába sem rendezhető tapasztalatok a másikon.
    Néma Bob (alias Kevin Smith) még akkor is rulez, ha azok a fránya kritikusok fanyalognak, mert Bob végig mindent tud, de csak a végén mondja ki – tömören, frappánsan, lényegre tapintóan. Bobosan, na.
    Igen, manapság már minden mega. Megasztár, Megatánc, most egy félig-meddig Megajégtánc. Egy csatornát nézünk, ugye? :)Várom még a: Megagipszöntő, Megamély-tengeribúvár, Megazsírfaragó (Norbi nem nevezhet…) című ötletek megvalósulását meg-a többit. 🙂

  2. Livia szerint:

    Valóban nagyon jól sikerült a HUSSE 8 konferencia, mint résztvevő én is tanusíthatom. Kitűnő szervezés, színvonalas előadások, remek website, gratula minden szervezőnek és segítőnek!!!

Hozzászólások lezárva.