digitális, egyetem, vizuális

Egyetemek az Instagramon

A képi fordulat (W.J.T. Mitchell) bekövetkeztével, a felgyorsult info-kommunikációs fejlődéssel, az ikonikus alapú kommunikációs megoldások térnyerésével kiemelten fontossá vált a képi kommunikáció modelljeinek vizsgálata. Az ún. digitális bennszülöttek egy túlnyomórészt vizuális közegben szocializálódnak, így a közösségi média platformjai ehhez alkalmazkodva újabb és újabb ilyen jellegű megoldással rukkolnak elő annak érdekében, hogy a felületen tartsák a célpopulációt. A legújabb felmérések alapján immáron jól leírható tendencia érvényesül abban, hogy az Y generáció (így vélhetően az őket követő generációk is) olyan közösségi platformokat részesítenek előnyben, amelyek működési logikája valamiképp a vizuális kommunikációra épít. Ennek a tendenciának a jelenkori zászlóshajója egyértelműen a Facebook tulajdonában lévő Instagram, ami így kiemelt célpontjává vált az Y-os célcsoportot célzó márkáknak.

A folyamatosan bővülő hálózat azonban nem csupán ebből a kifejezetten profitorientált oldalról válik érdekessé, hiszen a korosztály (és az őket követő újabb generáció) vagy éppen a felsőoktatás felé orientálódik, vagy már résztvevője, így érdemes áttekinteni, vajon a felsőoktatás résztvevői miként tekintenek erre a platformra. A felsőoktatási szektor jellemzően későn reagál a digitális platformokkal kapcsolatos változásokra és tendenciákra: a kétezres évektől egyre inkább jellemző webes jelenlét mind a mai napig többé-kevésbé elavult, identitászavarral küzd (elsődlegesen nehezen dönti el a kommunikátor, hogy ki a kiemelt célközönség: a felvételizők, a hallgatók, a kollégák, a tudományos közösség, vagy a társadalom szélesebb rétege); a közösségi platformok megjelenése és elterjedése jól láthatóan felkészületlenül érte a kommunikációs döntéshozókat, akik jellemződen még mindig a one-to-many modellben igyekeznek megtartani a presztízs alapú kommunikációs formátumokat még az ettől radikálisan eltérő, hálózati logikával működő felületeken is; a folyamatos tartalomelőállításra és újtípusú, ügyfélszolgálati jellegű kommunikációra pedig teljesen világos, hogy sem szakmai, sem humán erőforrásbéli kapacitással nem rendelkeznek az intézmények.

Bővebben…

Standard
digitális

Prezi Last

Lelkes levelek érkeznek mostanában az egyik kedvencemtől, a Prezitől, amelyekben arról adnak hírt, hogy meghallgattatott a felhasználói bázis (You spoke, we listened), és olyan fejlesztések eredményét tárják most elénk, amitől lehidalunk. Alap hibám, hogy early adopter vagyok rengeteg területen, imádom, ha a saját munkafolyamataimat is meg tudom néha újítani, szeretek újat mutatni előadásokkal, prezentációkkal is, így a Prezi általában jól tud jönni, pláne ha épp valami újdonsággal segítenek. Számomra teljesen természetes volt, hogy a működő Edu licencemmel rácuppanok a Prezi Next elnevezésű újdonságra, bár már ott le kellett volna állni, amikor világossá vált, hogy a “sima” Prezi (Prezi Past?) tartalma nem importálható, nincs átjárás a két felület között. De mivel látványra, sablonkezelésre tényleg annyira könnyednek és látványosnak bizonyult az új verzió, hát – botor mód – azonnal nekiveselkedtem a most zajlott konferenciánkra készült előadásom vizualizációjának (éljen az időszűke!), hogy pillanatok alatt sikerült egy értékelhető, nem túl csicsás, nem túlzoomolt, nem túlmozgatott, ám mégis mozgalmas alapot összerakni. “Öröm és bódottá” – csak hogy még nagyobb legyen a hullámvasúton a lejtő. Mivel filmekről beszéltem, szükség volt néhány klipre, hogy megmutassam a közönségnek, pontosan miről is beszélek. Csakhogy: a sima, ingyenes licenccel nincs lehetőség videó feltöltésére. (Gyors megjegyzés: nem célom megkérdőjelezni akár a Prezi, akár más financiális megfontolásait, pláne, ha hagyják, hogy bizonyos dolgokat ingyen tudjon az ember használni. De: mégis mi a fészkes fene indokolja, hogy ugyanazon licenc alatt a két felület, a régi Prezi és Prezi Next totál más jogosultságokat ad? Milyen felhasználói elégedettségre tetszenek számítani? A felületen egyszerűsítünk, a jogosultságon bonyolítunk?) Oké, végülis megtaláltam a Vimeo-n egy szabadon beágyazható verzióját a megálmodott matériának, eddig a beillesztések mentek, ha van internet kapcsolat. Na, kérem, itt az sem: kizárólag a YouTube-ról illik dolgozni. (Ez lenne a Next? Ez inkább Back…) Rendben, nézzük a YouTube-ot. Siker, megvan, simán beillesztem, de már morcos vagyok.

Bővebben…

Standard
digitális, web

#nemkamu: az álhírekről

[Úgy szokott kezdődni a nap, hogy Palatinus Dávid Leventével Messengeren megosztunk valami olyan tartalmat, ami beindít egy erőteljes gondolati reflexiót, és görgetjük, görgetjük, adunk hozzá értelmezési horizontokat, hol pedig csak morzsákat, majd mindig megállapítjuk, hogy ezt meg kéne írni, le kéne jegyezni, és persze minden alkalommal felmerül, hogy vajon egy chat beszélgetésre hogy a francba lehetne hivatkozni. (Tényleg, hogy?) Most erőt vettünk magunkon, és a beszélgetést kifésültük, hogy egy bejegyzés születhessen belőle: ha működőképes a formátum, ezen a vonalon kísérletezünk tovább. Első ilyen állomásunk, avagy a DZ-PDL pilot, az álhírek természetrajzát boncolgatja: nem mellesleg bemelegítésnek tekinthető a november 6-i rózsahegyi pódiumbeszélgetésre (erről később), ahová már most annyi témát listázunk szerintem, hogy jaj nekünk, ha végig akarnánk menni rajtuk. Szóval: az álhírek, a post-truth, és ami ezzel kapcsolatban hirtelen eszünkbe jutott.]

DZ: Rengeteget beszélünk manapság a post-truth korszakáról, arról, hogy vajon hogy vagyunk képesek hinni az álhíreknek, vajon miért kattintunk minden hülyeségre, és miért tudnak az áltartalmak elbizonytalanítani bennünket olykor-olykor. Mi lett az igazsággal, mi lett a józan ésszel, a racionalitással, és vajon tényleg Trumpnak és a Brexitnek köszönhetjük azt, hogy már magunk sem tudjuk, mi igaz és mi nem? Tényleg a közösségi média bűne, hogy meginogtunk kissé?

Ha hihetünk Fredric Jamesonnak, akkor azt mondhatjuk, hogy egyrészt a történelemmel való viszonyunk fokozatos megszűnése, valamint az érzelem hanyatlása ürügyén beköszöntő laposság az, ami megakadályozza azt, hogy bármiféle mélyebb igazságot képesek legyünk feltárni. Egészen konkrétan beszél a laposságról (pl. kétdimenziós képernyők, lapos, tükröződő felületű felhőkarcolók stb.), melynek esztétikai-kulturális dimenziója azonban jóval túlmutat azon, mintsem hogy szimpla manifeszt jelenségként értékeljük őket. Valamiféle skizofrén törés okozta blokk keletkezik a jelölőlánc működésében (itt persze már Lacanra utal, lehámozva meglátásainak klinikai-analitikai kontextusát), melynek következtében már nem a történetiség relációjában értelmezhető igazság (vagy hamisság) fogalmai az operatív kifejezések, sokkal inkább valami letaglózó affektív (magyarul érzelminek fordították, de azért az affect nem egyenlő az emotionnel) túlcsordulás (akár negatív, akár pozitív irányban) irányítja a jelen megértését.

Bővebben…

Standard
gasztro

Kávés napok

Tudom, tudom, mindennek van minimum országos, de talán még nemzetközi napja is: de akkor miért ne lehetne épp a kávénak is? Minek, minek? Hát mondjuk azért, mert a kávé, a kávézás picit többről szól annál, hogy lefolyik a kávé a kotyogósban, vagy bedobod a kapszulát a gépbe, és utána gyorsan felhajtod az italt, mert rohannod kell, annál pláne többről, hogy ne is érezd az ízét, mert teletolod tejjel és cukorral (meg miegyébbel). Lassan, de biztosan terjed mifelénk is az újhullámos kávékultúra, ami a rátapadt hipszter máz ellenére egy fantasztikusan jó dolog: arról szól, hogy 1) becsüljük meg azokat az embereket, akik minden nehézség ellenére minőségi termesztést folytatnak a világ különböző tájain, támogassuk, hogy fenntartható módon működjön a folyamat; 2) ismerjük meg, fedezzük fel a kávé származási helyeihez köthető jellegzetes ízeket; 3) értékeljük a szakértő, szakszerű kávékészítést, és hagyjuk magunkat fejlődni; 4) tanuljuk meg élvezni a kávét, a kávézást, ismerjük meg a különböző országok, népek kávékultúráját. Ugye, hogy picit több ez, mint a restiben vett keserű? Merthogy a kávé alapvetően nem keserű, sőt. Ha keserű, akkor ott valami nagyon nem stimmel. A kávé ugyanis gyümölcs, és mint általában az ízletes gyümölcs, valamiféle gyümölcsös íz kerekedik belőle, akárhogy is állunk neki a feldolgozásnak. A szkepszist hessegessük is el: szereted a keserű eperlekvárt? Nem? Azt mondod, az romlott, vagy valamit nagyon elszúrtak a készítése során? Tökéletesen igazad van! Ugyanez van a kávéval is, ezt tessék elhinni.

Bővebben…

Standard
blog, web

Fotópályázat – egy lájk is segít

Még a nyáron küldtem be az #IstandwithCEU egyik tüntetésén készített képemet a PES Group éves pályázatára, kb. zéró reménnyel arra nézvést, hogy az én képem bármilyen szűrőn is átmehetne. Tetszett a kép, mert úgy érzem, sikerült valamit elkapni abból a pillanatból, de megkímélek mindenkit attól, hogy elkezdjem elemezni, mi minden forogna az ember fejében a kép láttán. Röviden csupán annyit kérnék, hogy ha már eljutott idáig a kép, a kurátorok úgy vélték, megmérettetheti magát más, akár sokkal profibb képekkel szemben is, ha másnak is tetszik, legyen szíves segítse, egyengesse az útját egy lájkkal. Tessék persze megnézni a felhozatalt, vannak nagyon jól sikerültek, nagyon jó pillanatok, szóval jó kis társaságba került az én kis jpeg-em 😉 Köszönet előre is minden lájkolónak!

Zoltán Dragon, Budapest, Hungary

Posted by PES Group in the European Committee of the Regions on Monday, September 18, 2017

Standard
digitális, egyetem

Neptun, encore

A tavaszi félév végén az országban utoljára állt át az SZTE a Neptun tanulmányi rendszerre, a várakozáskhoz képest egyébként meglepően zökkenőmentes volt a procedúra, amennyire lehet sejteni, az egyetemi informatikusok mindent megtettek annak érdekében, hogy a nem csak hírből szörnyű tanulmányi rendszer egyáltalán működjön (minden elismerésem az övék egyébiránt). Mondjuk ki, legyünk túl rajta: a Neptun nem egy jól sikerült rendszer. Lehet, hogy valahol, valamire, valamikor jó volt, vagy jó lehet, de az semmiképpen nem az, amire, ahol, és amikor használjuk. Merthogy nem lehet rendesen használni. 2017-et írunk, tessék megnézni a világ legegyszerűbb online felületeit, hogy néznek ki és mit csinálnak, majd meg lehet nézni a világ legbonyolultabb online felületeit, hogy néznek ki, és hogy működnek, utána sajnos más konklúzió nem lehet, mint hogy a Neptun bizony nem erre a korra termett, és nem a kor kihívásaira ad választ, és egyáltalán nem úgy funkcionál, ahogy kellene. Lehet biztosan toldozni-foltozni, de nem tudom, érdemes-e: ilyenkor szoktak úgy dönteni egyébként, hogy a teljes kódot újraírják, mert már menthetetlenül elbaltázott az egész az alapoktól.

Bővebben…

Standard