E-dokumentumok vs. digitális nemzedék


Nem tudom, mi a hivatalos álláspont, vagy értékelés, számomra elég lehangoló eredményt mutat be az SZTE Klebersberg Könyvtárának felmérése, amit 1200 megkérdezett válaszai alapján állítottak össze az elektronikus dokumentumok használatáról. Bár csak egy prezentáció publikus, és ott nem minden kérdéskörnél világos, mi mire vonatkozik, több ponton sem ad optimizmusra okot a tendencia, amit a kutatás bemutat. Egyrészt rögtön az elején kiderül, hogy “kicsi azok aránya, akik egyértelműen az e-dokumentumok mellett teszik le a voksukat”, ami 2015-ben minimum furcsa, és tökéletesen ellent mond a saját tapasztalataimnak, de mivel itt nyilván célzott kérdés, és jóval több válasz alapján alakult ez a vélekedés, kénytelen vagyok elfogadni. Árnyalja persze a képet az, hogy a megkérdezettek a dokumentumok tényleges használata során mégis szívesen választják az elektronikus verziókat, főképp tudományos szakirodalom esetén. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy akár e-könyv olvasó vagy táblagép segítségét vennék igénybe: a két platform, amire én azonnal ráböknék, mint alapvető, mára egészen jól használható eszköz, a sor végén kullog, mert a vezető szerepet még mindig a laptop, a PC viszi, mögéjük zárkózik fel az okostelefon. Mindannak ellenére van ez így, hogy egyébként a válaszadók leginkább a táblagéppel kacérkodnak, mint legmegfelelőbb (és egyben legsokoldalúbb) eszköz, amit legszívesebben használnának e-dokumentumok fogyasztásakor. A Kindle megelőz minden más e-ink technológiát, de a tabletet nem tudja legyűrni. Innentől kezdve már nem is meglepetés, hogy a formátumok csatáját a pdf nyeri, magasan verve bármelyik standard e-könyves formátumot. Adódik a kérdés, hogy vajon mi okozza 1) az e-dokumentumokkal szembeni, még mindig jelentősnek tűnő idegenkedést; 2) miért ragadunk le még mindig a kevésbé mobilis, de mindenképpen nagyobb kötöttséget jelentő eszközöknél; és 3) vajon mi okozza azt, hogy a rigid és zárt pdf formátum viszi a prímet akkor, amikor a tartalom szabadságát hirdeti a világ?


A robotok elveszik a munkád? Végre!

A hvg.hu írt arról, hogy néhány szakember szerint már akár öt éven belül bekövetkezhet az, hogy néhány állás – pontosabban munkakör – automatizálódik, vagyis például robotok, illetve számítógép veszi át a munkavégzést az embertől. A cikk ezt abban az értelemben veszi pozitívumnak, hogy

a technológiai fejlődés ugyanis nem csak feleslegessé tesz bizonyos munkaköröket, a munkalehetőségek terén fellépő veszteségeket hamar jobb életkörülmények, majd új iparágak, így új, humánusabb munkakörök követhetik.

Az optimizmus dicséretes, a konklúzió elkeserítő – legalábbis ha azt vesszük figyelembe, hogy a gazdasági-kulturális erőtér éppenséggel olyan szintű válságban van, hogy a munkát, munkavégzést és a munkaerőpiaci működést is át kellene gondolni jó alaposan, például az ember életének, az emberi élet értékének tükrében. Hogy ne rébuszokban beszéljek: a kapitalizmus térnyerésével, majd a jelenkori válságot is elhozó neoliberális gazdasági berendezkedés megszilárdulásával végérvényessé vált, hogy a munka az emberi élet egyetlen célja: csak úgy lehet hasznos tagja valaki a társadalomnak, ha dolgozik, adózik, no és persze ha minél kevesebbet kell rá költeni (szociális és egészségügyi oldalon). Minél többet dolgozik valaki, annál hasznosabb – még ha beledöglik is (és ha konkrétan beledöglik, az is hasznos, hiszen akkor nincs több kiadás az állami oldalon).


JaTaKuCs – AMERICANA – BMC

A kódolt üzenetnek tűnő cím nagyszerű programra hívja fel a figyelmet: 2016. 01. 27-én, szerdán este 6-kor kezdődik a frissen alakult Jazztanulmányi Kutatócsoport (JaTaKuCs) szabadegyetemi előadássorozatának első felvonása a Budapest Music Centerben (BMC), aminek apropója az AMERICANA Jazz különszámának nyilvános bemutatója lesz. Nem kell megijedni, én inkább hallgatom a jazzt, mintsem beszélni tudnék róla, szóval én a folyóiratot mutatom be majd, a szakmai részt Federmayer Évára és a kutatócsoport vezetőjére, Zipernovszky Kornélra hagyom – ezúton is köszönet a szervezésért és a lehetőségért! Szóval ha valaki érdeklődik a téma iránt, ne legyen rest ellátogatni a nyitányra!


Az olvasás öröme

Kiderül ugyanis, hogy amennyiben ifjúsági irodalommal szeretnénk foglalkozni (már ha tudunk találni egy kézzelfogható és használható definíciót ehhez a fogalomhoz), akkor félre kell tennünk az akadémiai körökben felszedett retorikát, és fel kell hagynunk azzal az elképzeléssel is, hogy az olvasás aktusa valami külön dimenzióban történő, szaktudáshoz és képzettséghez kötött esemény.

Elnézést, az ún. akadémiai körök már a múlt század hatvanas éveiben amellett ágáltak, hogy az olvasás aktusa korántsem szaktudáshoz és képzettséghez kötött esemény, pláne nem valami külön dimenzióban történik. Ezzel ellenben aktív és örömöt kreáló tevékenység, a szöveg és a megannyi jelentés megszületésének ünneplése.


A gamifikáció haszna

Képzeljük el, hogy a nem is olyan távoli jövőben a munkavállalók lelkesen járnak be dolgozni, szeretik a munkájukat. A diákok szívesebben ülnek az iskolapadban, mint hogy lógnának, mert élvezik a tanulást. Az egészséges életmód nem a nehézségeket és a kihívásokat jelenti, hanem szerves része az életünknek. A környezettudatosság nemcsak a szavainkban, hanem a tetteinkben is megnyilvánul. Azt hiszem, mindannyian ilyen világban szeretnénk élni. Ez a jövő pedig egyre közelebb kerül hozzánk a gamifikációs eszközöknek köszönhetően.

Nem gondolom, hogy ennyire rózsaszín az egész kérdés, de azt igen, hogy alapvetően jó az irány és a koncepció – csak csinálni kellene. Mint ahogy oly sok mindennel ez a helyzet. (A cikket egyébként szegedi pszichológus hallgató írta, kudos neki!)


Netflix-láz

Most, hogy itt a Netflix Magyarországon (hurrá!), sokan örvendeznek, mellettük meg sokan nézelődnek értetlenül, mert talán még soha nem is hallottak a szolgáltatóról, pláne a szolgáltatás jellegéről, formájáról, annak működéséről, és egyáltalán, nem is világos, miért olyan forradalmian új ez az egész. A Délmagyartól keresett meg Arany T. János, arról érdeklődvén, mit jelent a Netflix honi megjelenése a hazai szolgáltatók szempontjából. A cikk itt olvasható, de ha már bővebben is kifejtettem neki a gyors véleményt, bemásolom ide is, nehogy elvesszen.

Szerintem első körben biztos, hogy nem érzik meg túlságosan a hazai szolgáltatók a Netflix belépését a magyar piacra azon egyszerű oknál fogva, hogy jelen pillanatban semmilyen formában nincs magyar nyelvű szolgáltatásuk (be lehet erőltetni persze ilyen-olyan megoldásokat, de nem a Netflix sajátja): se szinkronizált filmek és sorozatok, se feliratok nem szerepelnek a kínálatban. Márpedig a magyar piac erősen nyelvorientált, így amíg ez a helyi testreszabás nem indul be, csupán arra a rétegre számíthatnak, akik jellemzően jól kommunikálnak angolul, és mindemellett már eleve nem idegen számukra sem a brand, sem pedig maga a streaming szolgáltatás működése. Mindemellett nagy valószínűséggel már eleve sorozat fogyasztók, vagyis olyan tartalmakat vadásznak az interneten, ami például nem is feltétlenül elérhető hazánkban. Emellett érdekes kérdés lesz a szerzői-forgalmazói jogi kérdés is, ugyanis nem minden szolgáltatási területen érhető el minden film vagy sorozat, ami jelentős szórást tud így eredményezni a kínálatban.

Hosszabb távon már érdekesebb a kérdés. Jól látszik, hogy a hazai szolgáltatók igyekeztek eddig is kihasználni a helyzeti előnyt, és beindítani olyan szolgáltatásokat, olyan előfizetési konstrukciókat, amik lassan, de biztosan az online streaming felé terelik az előfizetőket. Vagyis tulajdonképpen saját szolgáltatásokon keresztül megtanították-megtanítják az előfizetőket a technológia használatára – nyilván annak előnyeire koncentrálva. Most persze nekik is be kell gyorsítani, és teljes erővel fókuszálni az ilyen irányú fejlesztéseikre, mert ha a Netflix egyszer betette a lábát, nyilvánvalóan profitszerzés célzattal tette, vagyis nagy erőkkel összpontosít a lokalizációra és a minél szélesebb programkínálatra – vagyis komoly versenyhelyzetet teremthet.