Értékeld az írásod · 6 nappal ezelőtt

Paper Rater Szakdolgozati hajrá van, még amolyan végső pánik előtti hajrá, a nagy fogadkozások ideje (egy nap alatt x oldalt írok, ez hetente y oldal, így április közepére n oldalam lesz mínusz függelék, tartalomjegyzék, bibliográfia, hurrá!), amelyhez még az újévi sem hasonlítható, és ebben az időszakban a DragonWeb rendszeresen hozzájárul a hallgatói lélek pozitív megerősítéséhez, hogy “yes, you can”. Most sincs ez másként: ezúttal egy olyan kis segédeszközre hívnám fel a figyelmet, amely nem csupán a helyesírásra ügyel (ez nem nagy kunszt, a desktop szövegszerkesztők is szorgosan húzgálják alá félreütéseinket, vélt vagy valós nyelvtani, mondattani vétkeinket), de kiszúrja a stiláris problémákat is, javaslatot ad, ráadásul még a plágiumot is vizsgálja bizonyos fokig (egészen pontosan az online elérhető tartalmakkal veti össze). A Lifehacker leírása szerint Paper Rater használata felettéb egyszerű: csupán bemásoljuk az elemezni kívánt szöveg címét, magát a szöveget, illetve a felhasznált irodalmat a megfelelő dobozokba, majd kiválasztjuk az iromány jellegét (research paper-től elkezdve a filmkritikáig és azon is túl), majd beküldjük a véres verejtékkel összehozott mesterművet, és tűkön ülve várjuk a véleményezést. A kiértékelésben a különböző színekkel aláhúzott részekre kattintva olvashatjuk a hiba jellegét és persze a helyes verzióra tett javaslatot is, amit vagy elfogadunk, vagy nem, mindenesetre már önmagában a tény, hogy ez a kis ingyenes eszköz megköveteli az aprólékos figyelmet, segítséget jelenthet akár bizonytalankodóknak, akár azoknak, akik túlságosan magabiztosak munkájuk eredményét illetően. Hajrá!

Megjegyzés

Férfias játék · 7 nappal ezelőtt

A bombák földjén Igaz, még 2008-ban készült, de leginkább – előrebocsátom, teljesen méltatlanul – az ex-férj (Cameron) nagy dobása (Avatar) és a nagy dobásnak prognosztizált díjeső elmaradása kapcsán kezdtek el beszélni A bombák földjén című, Katheryn Bigelow által rendezett filmről, pedig mindkét alkotást abszolválva inkább fordítva lenne jogos előhozakodni a vélt magánéleti rivalizálással, ugyanis nem egy ligában játszik a két film. Bigelow számomra már A halál napjával meggyőzött arról, hogy nem csupán érti a dolgát, de megvan benne az a bizonyos szikra, amitől a legpuritánabbnak tűnő jelenetszerkezetet is úgy tudja megcsinálni, mint kevesen, de az általam nem különösebben kedvelt háborúsdis-irakis műfajhoz is sikerült most olyat hozzáadnia, aminek majd’ minden beállításáért érdemes kapaszkodni a székben. Merthogy kapaszkodni kell: olyan feszültséget teremt pillanatok alatt, hogy csak a film közepére érvén enged a tempóból, ahol érzésem szerint egy kicsit túlságosan is elengedi a gyeplőt, és a pattanásig feszült, megdöbbentő óra után az ember már szinte megőrül attól, hogy semmi nem történik. Lehet, hogy ez volt a cél persze, tekintve a felütést, amely a háború addiktív mivoltát jelöli ki tematikának, így szerencsére lemondhatunk a szokásos, kötelezőnek mondható moralizálásokról is: talán mi magunk is belekóstolunk abba az adrenalinlökettel kibélelt függésbe, ami hősünket vezérli. Szóval ettől a látszólagos ritmusvesztéstől vagy aránytalanságtól eltekintve Bigelow olyan klausztrofób teret képes létrehozni a sivatag kellős közepén, amiért máris díjat érdemelne, és olyan kitűnő érzékkel tartja fenn a süket feszültséget, hogy az már-már félelmetes.

Tovább »

Megjegyzés [2]

Bábútlanítás · 11 nappal ezelőtt

Hasonmás

Bábu vagy, nem te lépsz,
valaki irányít.
Jól vigyázz, mi lesz majd,
ha megun és leállít?
Elszakad, elszakad
a zsinór, és leülsz.
Jól teszed, ha talpra állsz,
és mielőbb menekülsz.
(KFT: “Bábú vagy”)

Napjaink egyik legfelkapottabb témáját próbálja meg feldolgozni illetve sajátos megközelítésben tálalni a Hasonmás (Surrogates) című dolgozat, amely nagyjából arra vállalkozik, hogy egy logikát több tekintetben is nélkülöző narratívát kreál agyonjáratott kliséhalmokból, hátha Bruce Willis régi fénye megcsillan annyira, hogy minél többen meg is fogják nézni a filmet. Hát, nem nagyon csillan itt semmi, vagy inkább a semmi csillan meg: átgondolatlan, mind cselekményesítésben, mind diegetikus világát tekintve is összecsapott munka kerekedett Jonathan Mostow irányítása alatt, amely megelégszik azzal, hogy a összegyúrja a Mátrix alapötletét a Szárnyas fejvadász némely problematikájával, de nemhogy nem ad hozzá semmit, még értelmezni, pláne átértelmezni sem tudja azokat. Nem tudom, mert nem ismerem, a film alapjául citált képregény film noir stílre hajazó mivolta (amiből a filmnek még a vizuális kliséket sem sikerült megfelelően-megnyugtatóan átültetnie, ha célja volt egyáltalán – bár lett volna, azzal legalább eye-candy-vel szolgáltak volna) mennyire meggyőző, mindenesetre a film sem narratíva, sem vizualitás terén nem tűnik még csak távoli rokonnak sem, pláne nem egy egészséges tech-noir-nak, amit a téma posztulálna.

Tovább »

Megjegyzés [1]

Mennyeibb teremtmények · 13 nappal ezelőtt

Komfortos mennyország Peter Jackson munkásságában úgy tűnik, van egy olyan tematikus pont, amihez visszatér, valami olyasmi, ami vélhetően sokkal többet elárul tehetségéről és érdeklődéséről, mint bármelyik nagyszabású vállalkozása, amiért a széles tömegek megismerhették a nevét, és amiért továbbra is emlegetik, ez pedig a leány psziché boncolgatása. Személy szerint én a Mennyei teremtmények című kiváló film kapcsán találkoztam először a nevével, így amikor tudomásomra jutott, hogy a Komfortos mennyország (The Lovely Bones) című sikerkönyv adaptációjába fog, számítottam rá, hogy valami szokatlan várható, legalábbis abban a tekintetben, hogy a mindenféle horrorszerű kötelező kellék helyett valami psziché mélyén történő turkálás veszi kezdetét, mégpedig nem akárkinél, hanem régi témájának megfelelően egy kamaszlány traumájában. Pontosabban halálában. Ugyanis a Komfortos mennyország arról szól, hogy egy halott lány hogyan kíséri figyelemmel azt, ahogyan a családja próbál tovább élni nélküle, valamint hogy a szomszédban lakó sorozatgyilkos mire készül. Valójában kliséket, érzelmes jeleneteket, sok esetben – úgy tűnik legalábbis – szándékoltan túláradóan giccses képeket és beállításokat kapunk, néhol egy kicsit hosszúra nyújtott taglalással, ám valami furcsa módon mégis képes működni az egész, mégis képes magába szippantani. Persze lehet azt is mondani, hogy az irodalmi társ mondatai azok, amelyek tulajdonképpen működtetik az egészet, de tegyük hozzá, hogy Jackson igen ügyesen válaszotta ki azokat az arcokat, amelyekhez a mondatok kötődnek, és kiváló érzékkel oldja meg azt, hogy a szavak és az arcok ne csupán összekapcsolódjanak, de egymás metonímiáiként is funkcionáljanak.

Tovább »

Megjegyzés [1]


« Korábbiak

Legfrissebbek

Linkek

Innen-onnan