Közösségi finanszírozás a doktoriért

A Facebookon leltem az alábbi felhívást, ami egyszerre okos és izgalmas projekt: Bátori Anna kér segítséget ahhoz, hogy doktori projektjének utolsó fázisába tudjon lépni. Okos projekt, tessék csak elolvasni, pontosan miről is van szó. Anna egyébként – disclaimer következik – részt vett egy szemináriumomon, kiváló hallgató, azóta nyilván még kiválóbb, semmi kétségem nincs afelől, hogy amit itt ír, az magas nívót képvisel majd. Tényleg fontos dolgokról beszél, és jól mérte fel a projekt kutatási lehetőségeit. Másrészt pedig borzasztó izgalmas is a projekt: annyi hülyeségre kiad az ember számtalanszor – végre itt van valami, aminek értelme is van, ráadásul a jövő filmtudós generációját is konkrétan támogatni lehet. Nagyon kíváncsi vagyok, van-e ma annyi bennünk, hogy egy közösségi háttérrel tudományos projekteket is fel lehet futtatni – precedens teremtő vállalkozás lehet ez!

Kedves segítőm!

A nevem Bátori Anna, harmadéves PhD-hallgató vagyok a glasgow-i egyetemen. A doktori disszertációmat a kortárs magyar, és román film összehasonlításából írom, s leginkább arra keresem a választ, hogy a szocialista múlt milyen esztétikai, illetve narratív szinten van jelen ezekben az alkotásokban. A kutatásom tehát elsősorban a múlt jelenben való reflexióját vizsgálja, s mint ilyen, mind a szocialista érában készült filmeket, mind pedig a rendszerváltás utáni produkciók elemzését magában foglalja. Ez a vállalkozás óriási kutatómunkát igényel, hiszen nem csupán több száz román és magyar filmről van szó, hanem a hozzájuk kapcsolódó szakirodalom feldolgozásáról, illetve a szocialista múlt történelmi-szociológiai elemzéséről is. A doktori program alatt számos ösztöndíjat és tanulmányi versenyt nyertem: vendégkutatóként tevékenykedhettem a New york-i Columbia, illetve a Chicago-i Illinois Egyetemen, s számos más kutatási program nyerteseként látogathattam amerikai, román, s magyar nemzeti archívumokat is.

A kutatás összetettségéből adódik, hogy – mivel hatalmas terjedelmű anyaggal dolgozom – a doktori program három éve nem volt elegendő ahhoz, hogy be tudjam fejezni a munkát, s a disszertáció megírásához szükségem lesz egy plusz, negyedik évre. Mivel azonban az ösztöndíjam hamarosan lejár, s az egyetem mellett vállalt munkák nem fedezik a kiadásaimat, mi több, PhD-hallgatóként nem is vállalhatok teljes állást, ezért a segítségedet kérem! Kérlek segíts nekem, hogy be tudjam fejezni a kutatást, hogy végre elkészülhessen egy olyan – angol nyelvű – mű, ami segít megérteni, mi hogyan viszonyulunk a múltunkhoz, mi hogyan látjuk a jelent, s ennek milyen variációi vannak jelen a vásznon! A kutatás egyedülálló, hiszen elvétve találunk csak olyan munkát, ami egy kelet-európai kutató tollából fakadt, tehát belső perspektívából, angol nyelven! Mindez pedig betekintést enged más országok kutatói, s érdeklődői számára, hogy kultúránkat, művészeteinket, s múltunkat jobban megismerhessék!

A segítségedet kérem tehát, hogy pontot tehessek a kutatás végére, ami ugródeszka lehet ahhoz, hogy további anyagok születhessenek, amelyek mind a magyar kulturális örökséget reklámozzák, dicsőítik! Bármilyen segítségért, megosztásért, összegért hálás lennék!

Üdvözlettel,

Bátori Anna

Ha valaki úgy gondolja, segíteni szeretne, ne legyen rest: lendítsen a projekten!


A hvg.hu-n alvásmentesítek

Szigorú közgazdasági értelemben nézve nincs túl sok gyakorlati haszna az alvásnak – azon kívül, hogy egy jelenleg alapvetőnek tűnő szükségletről van szó, amelynek kielégítése nélkül egyelőre mindenre alkalmatlanok vagyunk. Egyelőre. Alvásunk gyarmatosítása ugyanis már megkezdődött, első fegyvernemként az okos eszközöket vetik be. Értünk jönnek, nem ellenünk.

Az alvás és az új, viselhető számítástechnikai eszközök kapcsolatáról a hvg.hu-n írtam.


A szelfiről

Még áprilisban keresett meg Kiss Tímea, aki a Délmagyarnak készített egy írást a szelfi jelenségéről, amiben igyekeztünk körüljárni, honnan ered, és persze miért is ilyen népszerű, elterjedt az “öncsizés”. Ezt követően Veszelszki Ágnes kért fel, hogy az E-Nyelv Magazin.hu számára is írjak a szelfiről: nyilván unalmas lett volna önmagam ismétlése, úgyhogy inkább arra a tendenciára hívom fel a figyelmet a cikkben, hogy a szelfi – az egyénre irányuló reprezentációs módon túl – immáron nem csak az egyes emberek közösségi megjelenése szempontjából érdekes, hanem a csoportok megjelenését, illetve a big data elemzéseket illetőleg is. Arról van ugyanis szó, hogy a szelfizés is bekerült abba a kalapba, ahonnan a kulturális analitika módszereivel szemantikailag linkelt adatstruktúrákban rengeteg mindent ki lehet deríteni egy-egy földrajzi hely (régió, város, vagy városrész) életéről, szokásairól, aminek kielemzésével akár fejlesztési irányokat is ki lehet jelölni az adott területre vonatkozóan. Akit érdekel, “Szelfi, avagy a képi fordulat korának önmeghatározása és csoportidentitása” című írásom a Szelfi számban olvasható több másik, témába vágó szöveg között.


Me #got #dragon

Me #got #dragon

A photo posted by Zoltán Dragon (@dragonweb) on


Az online petícióról

Az elmúlt időszakban annyi online petíciót írtam alá, hogy már lassan ez vált normává, holott – mindamellett, hogy pontosan tudom, mikor mit írok alá, és főleg miért – valójában egy percig sem áltatom magam azzal, hogy bármelyiknek, bármikor, bármi hatása lenne, vagy csupán önmagukban megközelíthetnék céljuk elérését. Valahogy odáig fajult ez a megnyilatkozási forma, mint a Facebook like: kényelmesen, az otthoni székből egyetlen kattintással jelezhetem, hogy egy adott ügy mellett állok ki (vagy netán valami ellenében, de ez most mindegy), de ennél többre senki nem kér – és nem is számíthat. No és ott motoszkál az agyamban, hogy a címzettként megnevezett szervezet/kormány/egyén ugyan megkapja-e valaha a petíciót úgy en bloc aláírásostul? Bármily szimpatikusak is azok a kezdeményezések vagy követelések, amikhez a nevemet adom, valahogy úgy érzem, tökéletesen mellé megy az egész: éppen az elhivatottság, a bevonódás élménye, az aktivitás, az aktív kiállás, és persze mindennek a hatása marad ki az egész folyamatból. Pedig lehet ezt másképp is csinálni, az eszközök tulajdonképpen adottak.


Szakbezárás generátor

Az elmúlt hetekben megszokhattuk már, hogy napról napra más és más szakok kerülnek veszélybe, szinte követhetetlenné vált, épp most mely szakokat kívánja a kormány megszüntetni, és azt sem igazán lehet érteni, pontosan miért. A felsőoktatásban dolgozók vakarják ugyan a fejüket, hogy lépést tudjanak tartani ezzel a tempóval, de lássuk be, nyilván nem lehet egyszerű munka az sem, hogy minden áldott nap más szak bevégeztét lengessék be, és ezt még valamilyen formában meg is indokolják. Nos, ennek a nehéz időszaknak vége: itt a szakbezárás generátor, ami kényelmessé és hatékonnyá teszi a kormányzati munkát. Nem mellesleg az oktatók, hallgatók, illetve az egész felsőoktatási kollektíva használhatja ugyanezt az eszközt arra is, hogy felkészüljön az eleddig váratlan támadásokra. Jelszó: nincs biztonságban lévő szak! Izzítsuk!

Teljes, dedikált oldal »